1. Fejezet

~ A mosoly a legolcsóbb módja, hogy szebbé tedd a külsőd és mások arcára is mosolyt csalj! :)

- Claire! - hallottam meg Jessica hangját mögöttem.
- Hm?? - fordultam meg és néztem rá nem sok életkedvvel.
- Akkor megyünk? - vetette be a kiskutyaszemeit.
- Hová? - néztem rá értetlenül.
- Be a városba! Vásárolni. Tudod, megbeszéltük, hogy ma bemegyünk! Még a múlthéten! - magyarázta el. 
Hát persze! Meg is feledkeztem róla, hogy megígértem Jessnek, hogy elkísérem.
- Ohh Jessica! Nekem.. - kezdtem volna kimenteni magamat a helyzetből, de nem hagyta.
- Nem Claire! Ne mentegetőzz! Mióta Claudia nincsen nem mentél sehová és egyfolytában csak itthon ülsz! Tedd már túl magad rajta. Nem a te hibád! Ha akartad volna se tudtad volna megmenteni! - ecsetelte Jess.
- Ez nem így van! Igenis megtudtam volna menteni, ha elmondom neki, hogy veszélyben van, de nem tettem! Az én hibám! - könnyeim utat törve maguknak folytak végig arcomon. 
- Ha nincs kedved ne gyere. - mondta kicsit szomorúan majd átölelt.
Itt látszódott meg, hogy nagyon is jó testvérek voltunk. Persze néha mi is veszekedtünk, de attól függetlenül mindig kiálltunk egymás mellett és mindig tudtuk mikor mire van szüksége a másiknak. Mi ezt csak ikertelepátiának hívtuk. Egy lélek két testben. 
Ahogy ott öleltük egymást rájöttem, hogy igaza van. Nem élhetek életem végéig a szobámban és nem hagyhatom cserben. Ha már egyszer megígértem neki, hogy elkísérem így is lesz!
- Tudod mit? Elkísérlek hiszen megígértem! - ettől a mondatomtól arca egyből mosolyra húzódott. 
- Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm! Akkor 10 perc múlva a bejáratnál találkozunk! - az utolsó szavait már alig hallottam mivel egyből szalad a szobájába átöltözni.
Én csak halvány mosollyal az arcomon megráztam a fejem. Még mindig ugyanolyan szeleburdi mint régen.


A szekrényemhez sétálva azon gondolkoztam mit kéne felvennem?! 
Végül egy fekete farmer és egy lila póló mellett döntöttem. Gyorsan magamra kaptam és a fürdőszobámba indultam. A tükörbe nézve szemeimen meglátszódtak az elmúlt percekben történt kis pityergésem, de mindezektől függetlenül egész elviselhető tükörkép nézett vissza rám.
Hajamat kifésültem és mivel szög egyenes így még vasalnom sem kellett. 
Arcomra kis alapozót tettem majd szempilla spirált, szemceruzával pedig kihúztam a szememet.
A kis táskámba beletettem a telefonomat és a pénztárcámat meg még egy két fontosabb kelléket és már indultam is le a bejárathoz. Ott felvettem a fekete tornacipőmet és vártam, hogy Jess is lejöjjön.
Erre 5perc múlva sor is került. Szokásához híven késett. 
- Mehetünk? - néztem rá.
- Persze! - válaszolta mosolyogva.
- Ja és én vezetek! - nyújtottam rá ki a nyelvemet.
- De csak most az egyszer! - nézett rám komolyan, de végül elnevette magát.


Nem laktunk messze a várostól. Autóval alig 10-15 perc.
Első utunk a plázába vezetett. 
Nem tudom hány boltot, de rengeteget megjártunk. Jessica mindenhol vett valami ruhadarabot vagy ékszert.
Én nem vettem magamnak semmit. Most nem volt olyan ruha ami igazán megfogott volna.
Miután végeztünk beültünk a pláza 4. emeletén lévő kávézójába.


Igen.. Az emberek azt gondolnák a vámpírok nem mehetnek emberek közé anélkül, hogy bántanák őket vagy például nem isznak mást csak vért. Butaság! 
Első sorban mi nem bántjuk az embereket. Hiszen nem embervérrel hanem állatvérrel táplálkozunk.
Másodszor pedig minden olyan ételt és italt megeszünk mint az emberek. Semmi bajunk nem lesz tőle.


Szóval ittunk 1-1 kávét és közben beszélgettünk minden féléről. 
Az eszünkbe jutottak az elmúlt pár évek. Amikor még gimibe jártunk. Most pedig már csak éljük a mindennapjainkat, iskola és unalmas tanítási órák nélkül.


- Oda nézz! - rúgott egy kicsit bele a lábamba Jess, majd a mozgólépcső felé mutatott.
- Mié... - de nem bírtam bejezni a mondandómat.
Hiszen 2 irtó helyes srácot láttunk épp a pult felé igyekezni. 
Hajuk és szemük sötét volt akárcsak a hematit. 
Fekete pólójuk pedig rátapadt felsőtestükre ezzel kihangsúlyozva izmaikat. 
Jessicával együtt megbabonázva néztük a két srác mozdulatait. 
Körülbelül 21-22 évesek lehettek ezáltal csak 1-2 évvel lehetnek idősebbek nálunk.
Már-már túl feltűnően mértük végig őket. 
- Claire! - sóhajtott egyet Jess.
- Igen? - néztem rá teljesen átlagosan.
- Szerelmes vagyok. - jelentette ki álmodozva, fejét kezeire támasztva.
Ezen a kijelentésén kacagtam egy jót mire durcásan nézett rám.
- Jessica! Nem is ismered őket! Ezáltal nem lehetsz beléjük szerelmes! - világosítottam fel.
- És aztán? Attól még lehet köztünk valami! - mosolygott rám.
- Te aztán sosem változol! - nevettem el magam a viselkedésén. - Viszont indulnunk kéne! - néztem meg a telefonomon mennyi az idő.
- Oké. Menjünk! - mondta és ezzel felálltunk az asztaltól és indultunk a kijárat felé. 
Pontosabban csak indultunk volna..


Ennyi lennék mára. Remélem tetszik. Megint csak kommentárokat kérnék! :$:)
Puszi nektek!♥ :)