2.Fejezet

~ Szerelem : Sosem tudod mikor ér el.. és azt sem hogy mikor múlik el..

Pontosabban csak indultunk volna, ugyanis beleütköztünk a két helyes srácba.

- Ohh.Bocsi. - szólalt meg a számomra szimpatikusabb.
- Ugyan! Semmiség! - mosolyogtam rá.
- Biztosan? Kérlek engedd meg, hogy meghívjalak egy italra! - ajánlotta fel, s közben le sem vette a szemét rólam.
- Sajnálom, de most éppen mennem kell, de majd máskor lehet róla szó! - utasítottam el, kicsit szomorúan.
- Hát jó. - mondta szomorúan. - Egyébként Dominic vagyok! Dominik Balston! - nyújtotta a kezét.
- Claire! Claire Siggers. - mosolyogtam rá.
- Nagyon örvendek hölgyem! - vigyorgott Dominic.
- Én is. - vigyorogtam vissza rá, amikor is Jess oldalba bökött. Mire csúnyán néztem rá, de rájöttem, hogy azért bökött oldalba, hogy mutassam be őt is. - Ő pedig itt az ikertestvérem Jessica Siggers. - néztem Dominicra.
- Örülök a találkozásnak! - fogott vele is kezet. - Ő pedig itt az öcsém Richard Balston! - mutatott a mellette álló fiúra.
- Hali. - néztünk testvérkémmel a srácra. Aki mintha kissé zavarba jött volna.
- Viszont bocsi srácok, de nekünk most már tényleg mennünk kell! - néztem rájuk szomorúan.
- Muszáj? - néztek ránk.
- Igen, muszáj. - jelentette ki Jess és el is indult a kijárat felé egy 'Hello' kíséretében.
- Majd találkozunk! - intettem a srácok felé.
- Claire! Várj! - kiabált utánam Dominc.
- Igen? - álltam meg.
- Találkozunk holnap ugyanitt? - nézett rám reménykedve.
- Persze! Holnap 3-kor ugyan itt! - kacsintottam rá és folytattam utamat Jessica után aki már az autóban várt rám.

Bepattantam mellé az autóba és már száguldoztunk is hazafelé. Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Ez Jesstől meglepően furcsa volt, ugyanis általában csak akkor ilyen, ha bedurcázott vagy rossz kedve van. Nem értem mi történt vele.

Hazaérve, azonnal kipattant az autóból és már rohant is fel a szobájába. Na ez még furcsább volt. Épp ezért beálltam a garázsba a kocsival és felmentem utána.
A szobájába lépve az ágyán ült összegömbölyödve. Megijedtem. Régen rossz, ha így ül az ágyán.

- Jess! Mi a baj? - ültem le mellé.
- Claire!... - megakadt a szava. Kérdőn néztem rá, mire folytatta - Vámpírok... - ezt az egy szót mondta csak ki, de ennyi is éppen elég volt ahhoz, hogy tudjam mire gondol.
- Ez nevetséges! - néztem rá hitetlenkedve. - Az lehetetlen! - komorodott el az arcom.
- Nem az! - nézett rám.
- Akkor... ők voltak.. - komolyodtam el teljes mértékben és szemeim feketévé változtak.. elöntött a düh.
- Claire! Nyugodj meg! Ez még nem bizonyít semmit! Nem biztos, hogy ők ölték meg Claudit! - próbált meggyőzni. 
- Nem! Nem biztos, de van rá esély! És én kifogom deríteni! Nem hagyom, hogy a legjobb barátnőm gyilkosa szabadon mászkáljon! Főleg itt! Ki tudja hányan vannak veszélyben! - néztem testvéremre.
- Nem fogjuk hagyni, hogy bárkinek is baja essen! - nézett komolyan rám most az egyszer Jessica is. Sosem vette komolyan az ilyen harcokat, de úgy néz ki most végre megértette, hogy mennyien vannak veszélyben ha egy vámpír az emberek közelébe kerül.
- Apának egy szót sem! Megértetted? - néztem rá fenyegetően.
- De miért ne? - értetlenkedett.
- Mert nem hagyná, hogy magunk intézzük a dolgot. Ezt pedig magunk fogjuk! - magyaráztam el neki, majd felpattantam és átmentem a saját szobámba.

A ma délután történteken gondoltam. Lehetséges ez, hogy rajtunk kívül még több vámpír legyen a városban? Főleg most egy haláleset után?
De ha Dominc és a testvére azok, akkor bizonyára rajtunk is érezték, hogy azok vagyunk. Viszont bármi is legyen az igazság, hogy ők ölték meg Claut vagy sem. Kifogom deríteni.. Ha kell az életem árán is! - határoztam el magamban.

Miután ezt így szépen eldöntöttem, fogtam magam és vettem egy jó forró zuhanyt, ugyanis lehet, hogy még csak 8 óra volt /igen, kicsit elszaladt az idő/ pihenni szerettem volna, így fürdés után lefeküdtem aludni.
Ki kell pihennem magamat a holnapi napra, hiszen az elkövetkezendő napjaim elég nehézkesek lesznek.
Ugyanis addig nem nyugszom amíg ki nem derítem kik ezek a Balstonék fivérek. Ehhez pedig frissnek és üdének kell lennem. Holnap pedig a találkán elég ügyesnek ahhoz, hogy a bizalmukba férkőzzek...

Most csak ennyit hoztam. Tudom, nagyon régen volt rész és lehet, hogy már olvasóm sincsen és, hogy ez most elég gyengére sikeredett, de ígérem a következő sokkal jobb lesz! Negatív / pozitív komit egyaránt írjatok!;):$
Puszi mindenkinek!♥♥:)

1. Fejezet

~ A mosoly a legolcsóbb módja, hogy szebbé tedd a külsőd és mások arcára is mosolyt csalj! :)

- Claire! - hallottam meg Jessica hangját mögöttem.
- Hm?? - fordultam meg és néztem rá nem sok életkedvvel.
- Akkor megyünk? - vetette be a kiskutyaszemeit.
- Hová? - néztem rá értetlenül.
- Be a városba! Vásárolni. Tudod, megbeszéltük, hogy ma bemegyünk! Még a múlthéten! - magyarázta el. 
Hát persze! Meg is feledkeztem róla, hogy megígértem Jessnek, hogy elkísérem.
- Ohh Jessica! Nekem.. - kezdtem volna kimenteni magamat a helyzetből, de nem hagyta.
- Nem Claire! Ne mentegetőzz! Mióta Claudia nincsen nem mentél sehová és egyfolytában csak itthon ülsz! Tedd már túl magad rajta. Nem a te hibád! Ha akartad volna se tudtad volna megmenteni! - ecsetelte Jess.
- Ez nem így van! Igenis megtudtam volna menteni, ha elmondom neki, hogy veszélyben van, de nem tettem! Az én hibám! - könnyeim utat törve maguknak folytak végig arcomon. 
- Ha nincs kedved ne gyere. - mondta kicsit szomorúan majd átölelt.
Itt látszódott meg, hogy nagyon is jó testvérek voltunk. Persze néha mi is veszekedtünk, de attól függetlenül mindig kiálltunk egymás mellett és mindig tudtuk mikor mire van szüksége a másiknak. Mi ezt csak ikertelepátiának hívtuk. Egy lélek két testben. 
Ahogy ott öleltük egymást rájöttem, hogy igaza van. Nem élhetek életem végéig a szobámban és nem hagyhatom cserben. Ha már egyszer megígértem neki, hogy elkísérem így is lesz!
- Tudod mit? Elkísérlek hiszen megígértem! - ettől a mondatomtól arca egyből mosolyra húzódott. 
- Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm! Akkor 10 perc múlva a bejáratnál találkozunk! - az utolsó szavait már alig hallottam mivel egyből szalad a szobájába átöltözni.
Én csak halvány mosollyal az arcomon megráztam a fejem. Még mindig ugyanolyan szeleburdi mint régen.


A szekrényemhez sétálva azon gondolkoztam mit kéne felvennem?! 
Végül egy fekete farmer és egy lila póló mellett döntöttem. Gyorsan magamra kaptam és a fürdőszobámba indultam. A tükörbe nézve szemeimen meglátszódtak az elmúlt percekben történt kis pityergésem, de mindezektől függetlenül egész elviselhető tükörkép nézett vissza rám.
Hajamat kifésültem és mivel szög egyenes így még vasalnom sem kellett. 
Arcomra kis alapozót tettem majd szempilla spirált, szemceruzával pedig kihúztam a szememet.
A kis táskámba beletettem a telefonomat és a pénztárcámat meg még egy két fontosabb kelléket és már indultam is le a bejárathoz. Ott felvettem a fekete tornacipőmet és vártam, hogy Jess is lejöjjön.
Erre 5perc múlva sor is került. Szokásához híven késett. 
- Mehetünk? - néztem rá.
- Persze! - válaszolta mosolyogva.
- Ja és én vezetek! - nyújtottam rá ki a nyelvemet.
- De csak most az egyszer! - nézett rám komolyan, de végül elnevette magát.


Nem laktunk messze a várostól. Autóval alig 10-15 perc.
Első utunk a plázába vezetett. 
Nem tudom hány boltot, de rengeteget megjártunk. Jessica mindenhol vett valami ruhadarabot vagy ékszert.
Én nem vettem magamnak semmit. Most nem volt olyan ruha ami igazán megfogott volna.
Miután végeztünk beültünk a pláza 4. emeletén lévő kávézójába.


Igen.. Az emberek azt gondolnák a vámpírok nem mehetnek emberek közé anélkül, hogy bántanák őket vagy például nem isznak mást csak vért. Butaság! 
Első sorban mi nem bántjuk az embereket. Hiszen nem embervérrel hanem állatvérrel táplálkozunk.
Másodszor pedig minden olyan ételt és italt megeszünk mint az emberek. Semmi bajunk nem lesz tőle.


Szóval ittunk 1-1 kávét és közben beszélgettünk minden féléről. 
Az eszünkbe jutottak az elmúlt pár évek. Amikor még gimibe jártunk. Most pedig már csak éljük a mindennapjainkat, iskola és unalmas tanítási órák nélkül.


- Oda nézz! - rúgott egy kicsit bele a lábamba Jess, majd a mozgólépcső felé mutatott.
- Mié... - de nem bírtam bejezni a mondandómat.
Hiszen 2 irtó helyes srácot láttunk épp a pult felé igyekezni. 
Hajuk és szemük sötét volt akárcsak a hematit. 
Fekete pólójuk pedig rátapadt felsőtestükre ezzel kihangsúlyozva izmaikat. 
Jessicával együtt megbabonázva néztük a két srác mozdulatait. 
Körülbelül 21-22 évesek lehettek ezáltal csak 1-2 évvel lehetnek idősebbek nálunk.
Már-már túl feltűnően mértük végig őket. 
- Claire! - sóhajtott egyet Jess.
- Igen? - néztem rá teljesen átlagosan.
- Szerelmes vagyok. - jelentette ki álmodozva, fejét kezeire támasztva.
Ezen a kijelentésén kacagtam egy jót mire durcásan nézett rám.
- Jessica! Nem is ismered őket! Ezáltal nem lehetsz beléjük szerelmes! - világosítottam fel.
- És aztán? Attól még lehet köztünk valami! - mosolygott rám.
- Te aztán sosem változol! - nevettem el magam a viselkedésén. - Viszont indulnunk kéne! - néztem meg a telefonomon mennyi az idő.
- Oké. Menjünk! - mondta és ezzel felálltunk az asztaltól és indultunk a kijárat felé. 
Pontosabban csak indultunk volna..


Ennyi lennék mára. Remélem tetszik. Megint csak kommentárokat kérnék! :$:)
Puszi nektek!♥ :)

Prológus :)

Egyszerűen képtelen voltam felfogni ami történt.. 

A legjobb barátnőm.. Ő aki mindent tudott rólam, aki a legjobban ismerte minden mozdulatomat. Akivel együtt nevettünk és sírtunk nincs többé.. Meghalt.. Az én hibámból! 

Nem figyelmeztettem rá, hogy veszélyben lehet. Pedig tudtam, hogy elfog egyszer jönni ez a pillanat. Hiszen ő más volt mint a mi fajtánk. Kívülről talán nem is annyira. Viszont belülről teljesen, de nem csak Claudia hanem minden ember. Mert bár mi is emberek vagyunk, de csak kívülről és nappal!

Amint leszáll az éj és vadászni indulunk átváltozunk azokká amik valójában vagyunk.. Vámpírokká!

Egy ősi vérvonal leszármazottai vagyunk. Mégpedig az akkori néven Siggers Wictory-Spear családé, amit mára már csak Siggers család lett. Hiszen már évtizedek óta kimentek az ilyen fajta vezetéknevek a szótárakból, másrészt pedig a tudósok kutatásainak köszönhetően több weboldalon is megtalálható a teljes családnevünk. Ezért apám Alfred Siggers úgy döntött a biztonság kedvéért csak a Siggers nevet tartjuk meg.

Ám az én nevemben mégis megtalálható a teljes nevünk egyik neve. Hiszen innen kaptam én a Claire Wictorya Siggers nevet. Amit persze apa először nem akart, de édesanyám utolsó kívánsága ez volt. Édesapám pedig annyira szerette, hogy félretette a személyes okokat és teljesítette kérését. Ugyanis édesanyám még születésemkor meghalt. Feláldozta magát értem és az ikertestvéremét. Mert nagyon jól tudta, hogy nem fogja túlélni a szülést 2 vámpír babával. Ez még egy vámpírnak is nehéz nemhogy egy halandó asszonynak. Igen, anya egy halandó volt. Apával egy városbeli szórakozóhelyen ismerkedtek meg. Mondhatni olyan 'szerelem első látásra' dolog. Alfred már akkor tudta, hogy nem szabadna beleszeretnie, de az érzéseinek nem tudott parancsolni. Charlette Ellwood egyből levette a lábáról, amit nem csodálok. Gyönyörű asszony volt. Mélykék szemekkel, hosszú szőkés barna hajjal és tökéletes alakkal rendelkezett. Ehhez pedig még kapcsolódott a csodálatos személyisége és a szeretetteljessége. 

Amit én és az ikertestvérem Jessica Bernadette Siggers is örököltünk tőle, de nem csak belsőre külsőre is!

Apám szerint ugyanolyan gyönyörű mélykék szemem van mint neki és aranyszőke hajam. Jessicának pedig gesztenyebarna szeme és szőkés barna haja. Teljesen átlagos kinézetünk van, de mi koránt sem vagyunk átlagosak.

Ez persze míg iskolába jártunk senkinek nem tűnt fel. Egyedül Claunak aki gimis éveim alatt a legjobb barátnő szerepet kapta meg. Ő tényleg úgy viselkedett mint egy igaz barát. Hiszen az én környezetemben rengeteg megmagyarázhatatlan dolog történt a kezdetek kezdete óta. Míg mindenki más kérdőre vont és kérték, hogy magyarázzam meg a dolgokat Ő nem kérdezett semmit. Nem azért mert nem érdekelte volna a dolog! Hanem mert tudta, hogy ha akarom úgyis elmondom ha nem akkor pedig úgysem. 

Így aztán egyik este elmondtam neki, hogy mi vagyok, de akkor még nem tudtam mekkora hibát követtem el ezzel.

Ugyanis, ahogy mindenkinek nekünk is vannak ellenségeink. Pontosabban az úgynevezett Ordway klán, akik régóta családunk nagy ellenségei. Amint megtudták, hogy van valaki aki számunkra fontos személy a halandók közül akcióba lendültek. Hiszen ők voltak azok akik Claut megölték, mert amíg mi csak állatvérrel táplálkozunk ők könyörtelenül embereket ölnek és drága barátnőm is áldozatul esett rajtuk, de ezt még nagyon megkeserülik!

Hát.. Visszatérésként ennyi lennék. Véleményeket kommentárban kérnék! *-*:$:D

Puszi nektek!♥♥ :)